Búcsúzom Dr.Huszák Andrástól (1954-2023)
Drága Barátom, Drága Barátunk, Kollégánk, Társaságunk Vezetőségi Tagja, Pénztárosa!

Megdöbbenve állunk itt, hogy végső búcsút vegyünk Tőled, aki olyan hirtelen és korán befejezted földi pályafutásodat. Nehezen tudjuk, egyszerűen nem is akarjuk elhinni, hogy itt hagytál minket. Hogy holnap már hiába emeljük fel a telefont és hívjuk a fejből tudott számot, már nem lesz, aki felveszi és válaszol. Nem kapunk önzetlen segítséget szakmai kérdéseinkre és nem tudunk elhívni, hogy töltsük együtt az estét, jókedvünkben beszélgetve vagy éppen egymást gyámolítva. Engem és sok olyan kollégádat, aki csak most ismeri fel, hogy emberből és szakmánkból mi fog hiányozni a mindennapi földi életünkből -legkedvesebb költőmet idézve: gyermekké tettél. Sokat megélt és sok tragédiát látott orvosként is, Rád gondolva, ismét összeszalad szememben a könny, amelynek fátylán át emlékezem most is. Néha pedig hangok is feltörnek, amelyek nem halkulnak el egykönnyen.
Amikor Rád gondolok, aki pontosan abban az életkorában távozott, mint édesapám egykoron, a gyermekkorunk óta ismert idézet jut Rólad az eszembe: ”Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan”. Aki ismert, tudja, hogy mindig is eszerint éltél, közelítettél dolgaidhoz, feladataidhoz, az emberekhez.

Mi már felnőttként, akkori és mostani munkahelyemen, szakmai pályám kezdetén találkoztunk, ahol Te, már a végső simításokat végezted a szakképzésed építő kövein. Első beszélgetéseink szimpátiakapcsolatára ettől kezdve egy életre szóló, 30 éves barátság épült. A közös, kölcsönös, soha nem szűnő szakmai érdeklődés mellett, olyan emberi szálak is szövődtek, amelyek, bár felnőttkorban alakultak ki, de mégis önzetlenül olyan erősekké váltak, mint a gyermekkorból eredezett kapcsok. A kezdetektől csak tanultam Tőled, mind szakmai tudásod, mind az emberekkel való bánásmód vonatkozásában:

A professzionális, külföldi tapasztalatokkal és önképzésekkel kiegészített, de a pácienst és a klinikumot előtérbe helyező tudásodra mindig számíthattam. És számíthatott minden hozzád forduló kollégánk, aki felkeresett és kérdezett. Ezt mindannyian tudtuk: az ezért érzett tisztelet és hála hozta erre a helyre ilyen számban kollégáidat is. A szerényen, de nehezen visszatartott véleményed mögött, mindig megalapozott tudás állt. Az a betegközpontú, szintetizáló, biológiai szemlélet, amely szerint kezeltél, gyógyítottál, egyedivé tette munkádat. Így fogorvosi képzettségeden túllépve kifinomodott általános orvoslást is folytattál. És ezzel a szemlélettel újítóként is, mindig az elsők között jártál. Ez kísérte töretlenül végig az életedet. Akkor is, amikor még kórházi orvosként, a Szent Rókus Kórházban még „bent” voltál a rendszerben és akkor is, amikor patinás budai rendelődben, már „kint” kezelted a hozzád fordulókat. A benti szálat azonban soha nem engedted el, a csekély számú kórházi orvost támogató jelenléteddel. De sokat is ugrattuk egymást a „bent vagy kint” a rendszerben-nel! Kapcsolataiddal önzetlenül, segítettél, hogy az akkori világ legnevesebb európai professzoránál klinikai szakmai továbbképzésen vehessek részt egy szemléletet tudjak hozni a hazai munkánkba.

Munkatársaiddal, társaságunk tagjaival kapcsolatod legendás volt. A kemény, kitartó munkával felépített rendelődben a kollégáid, pályakezdők, inkább jönni szerettek volna, elmenni soha.

De emellett lehetett érezni, hogy a mindig vidám, tettre kész, tevékeny, jó humorú, kifelé forduló habitus mellett megvan a belső világod tartózkodó szerénysége. Te, az öt nyelven beszélő zenélő polihisztor tudtad, talán féltél is attől, hogy földi létünknek egyszer vége. És ezért nem törődtél hivatásod mellett eléggé magaddal. Hiszen ha egy kicsit önzőbb lettél volna velünk, talán…talán…. De nem tudtál. És amikor jó eséllyel már azt hittem, hogy túl vagy a betegségeden és kórtermedben a szomszédos üres ágyra feküdtem, tréfálkozva nevettünk és vártuk, hogy újra otthon lehessél… egy nappal később hívott feleséged, hogy itt hagytál minket, a szellemvilágot választottad. Neked most már biztosan jó. Téged ismerve jó helyre kerültél. Ezt hiszem és tudom.

De nekünk viszont itt kellett maradnunk: barátokként, munkatársakként, kollégákként, páciensekként előtted utoljára meghajolva elbúcsúznunk, majd a temetőből eltávozva közös emlékeinket felidézve a magyar arc-, állcsont szájsebészet halhatatlanjává tennünk.

Isten Áldjon, Nyugodj Békében, Drága Huszi, András Barátunk!

Prof. Dr. Dr. Oberna Ferenc